Naprakiarka

"Nem bánatom húzott hozzá
mert már régóta akartam
kezem vágyott, hogy hozzá érjen
vágytam rá de eltakartam"

Álmomban messzire utaztam
de leállítottak közben sokan
nem tudták hova megyek
kérték hogy el mondjam

Nem akartam mert féltem
lehet vissza vinnének ha tudnák.
Túl sokan voltak,
jobb lenne ha el futnák

Futásnak eredtem,
de nem jutottam messzire
egy tisztáson voltam
ahol nézhettem a messzibe

Zölden ragyogót az egész
túlzóan szép volt egészben
meg akartam ismerni
csak mennem kellett merészen

Ahogy sétáltam a tisztáson
gondoltam örökre itt maradok,
de ahogy csak rá gondoltam
egy Sas fel kapott

Magasra repültünk fel
a magasabbnak is fölé
üstökösök gyűltek
a Sas szárnya köré

Én csak lógtam nem tettem semmit
A Sas csak repült
oda ahol még senki se járt
szárnyai csapása az égboltba merült

A Nap felé szált a félelem gyötört
nem tudtam mi fog történni velem,
de csak repült felé
megtámadott hogy nem merem

A Napra szált le
és ott hagyott
Nem mondott semmit
csak egy lapot hagyott

A lapon azt állt
segítenem kell a napnak
ha nem teszem
örökre itt hagynak

A lap hátulján egy térkép volt
egy kapuhoz vezetett a Nap kapujához
az utam hosszú lesz
de mondani valóm van a Nap nagyurához

Gyötrelmes síkság, a fény gyötör
a Nap ég én mégsem érzem
hogy miért nem?
ezt még meg kérdem

Sivár kihalt terület
a Pokol üdülő ehhez képest
Tűzfal mindenhol
A látóhatár nem túl széles

Nem tudom hol vagyok
mégis tudom hova kell mennem
nem tudom, hogy mit
de azt igen, hogy kell tennem

A térképem azt mutatta 
Hogy már közel  járok
az egyik falon át a kaput látom
megállok előtte és várok

Egymagában van a kapu
előtte és mögötte semmi sincs
nem kicsi, de nem is óriási,
de díszíti egy nagy kilincs

Talán bronzból lehet
Megfogom és lenyomom
az ajtó kinyílik
én csak tovább nyomom

Az ajtó mögött
egy csarnok bújt meg
a tetejét nem is láttam
nem gondoltam volna meghittebbet

A nem látható mennyezetig
nagy oszlopok nyúltak
márványból van mind
rájuk díszítésnek lyukakat fúrtak 

A csarnok végén egy
kisebb ajtó állt fényesen ragyogva
állt előtte egy alak
aki beszélt a semminek dadogva

Közelebb mentem még folytatta
az arcát nem láttam
Megkérdeztem ki ő,
és a választ vártam

Nem felelet csak dadogott
valami értelmetlen szöveget
megállt egy pillanatra
mondta, keressem meg az Öreget

Ahogy befejezte
kinyitotta az ajtót ami ragyogott
én beléptem
ő meg tovább dadogott

Ahogy beléptem az ajtón
még fényesebb volt mint előbb
egy bálban voltam
ahogy mentem egy alak meglök

Mindketten elestünk
frakkba volt öltözve,
de arca nem volt
se száj, se szem, se semmi se

Felálltam a földről,
de az arctalan eltűnt
akkor vettem észre,
hogy a bála is megszűnt

Folyt. köv.